Szerelem vagy valami mas? ~ folytatas

Sokkal nehezebb az út mint gondoltam. Demonok szornyek és a múlt árnyékanak hagytam hogy behalozza őt és megfertozze olyan gondolatokkal amik tudatilag írják át a jelent. A szavai megsebeznek és erzem ahogy a demon atjarja a testét teljesen ellenem hangolva őt. Aki mindezek miatt el-elengedi a kezem és néha ellök magától néha meg szorosan magához húz és nem enged. Egymás mellett tapossuk az utat megis magányosan egymasra várva. 

Az út elején külön útra tevedtunk megis fogtuk egymas kezét a múltját mégis hagyta hogy vissza rántva kételyek közé tévedjen és szakadék kepzodjon közöttünk. Egy egy szava megrenditi a talajt ami alattam húzódik és csak csak kis híján majdhogynem leesek a szakadekba, de kapaszkodok minden erőmmel a közös álmunk útjába. Biztos vagyok benne hogy a sötét felhő körülötte ami megfertőzi a szívét majd fel fog szivodni, de még nem most. Probalok erős lenni és hinni benne hogy az útján a küzdelme végül hozzám vezet, de ezen az úton semmi sem biztos és semmi sem könnyen járható.

Szerelem vagy valami más talán egy út!?

Nehéz erről beszelni, mivel fogalmam sincs hogyan is fejezzem ki magam. Pár hete bukkantam rá talán egy rettenetesen nagy kihívásra, egy útra ami rengeteg ketely, szakadek es hegy övez az út során. Mintha kergetnek valakit aki itt ott felbukkan es boldogsagot csempész a szivembe. Nem is tudom hogy irhatnam le talan egy lelki támasz amit még nem kaphatok meg, csak nagy kuzdelem során. Tanacstalan vagyok bar setalok tovabb az uton, jol szakadekfelett kelek at egy faronkon hogy egy folyon gazolok át, megis megyek és megyek tovább még akkor is mikor hirtelen az erdőben setalva sötétbe vált felhomaly lesz enyhe kod kezd a labaimnal gomolyogni és fura felelmetes sötét karmos lenyek probalnak kinyulni felém es megsebezni. Nemelyik megsebez es megtorpant egy-egy percre vagy masodpercre, de megyek tovabb hisz ő vár az utam végén. Aki szeret, akivel boldog lehetek, akiért vallalnam a legveszelyesebb utakat, aki tamogat, aki ott van mellettem joban es rosszban ugyanúgy es nem kételkedik abban hogy igen ő az akivel leelnem a hátralévő életemet.

Egyenesen rettegek hogy az utamon egy demon úgy megkarmol hogy nem fogok tudni tovább menni vagy az út hirtelen elagazik másfelé. Erősnek kell lennem, hogy tartani tudjam a tempót hogy a demonok karcolasai hamar heggesedjenek be és ne rontsak el valami olyat ami vegzetes lehet.

Úgy érzem, miatta vagyis érte nagyon is erdemes küzdeni, es rettenetesen remelem, hogy ő is ugyanúgy kuzd a maga útján és demonaival ahogy én. Nehéz nagyon, de szem előtt kell tartanom, hogy ha boldog akarok lenni akkor folytatnom kell az utamat. Remelni tudom csak hogy tudok neki kszadni erőt,hogy folytassa a kuzdelmet és valamikor majd együtt kézen fogva atmaszunk minden akadályt mosolyogva néha egymástól várva a támaszt és az erőt. Hogy együtt mosolyogva setaljunk egy ösvényen jovab rosszban mig valamelyikük ösvénye teljesen megszűnik.

Reménytelenség

 

Pittyen egyet a telefon. Kezembe veszem s rossz érzés fog el. Megynyomok egy gombot és felvillan a ki jelző. Üzenetet kaptam. Melegség járja át testem a neve láttán. Csak nézek magam elé, míg el sötétül. Ujra nyomom a gombot, felvillan és egy hatarozott mozdulattal felnyitom a zárat.

Kinyitom az üzenetet és olvasni kezdem. Még nem vegeztem vele, de a labaim remegni kezdenek. Felnézek s a tekintetem a semmibe mered, s kitornek belőlem a könnyek. Megallitanam, de nem megy. Csak ugy gordulnek le arcomon a hideg sós cseppek áztatva a ruhám, s nem tudok ellene mit tenni.

Hirtelen megszünik a világ. A világ amit megteremtett, s ahol mindent viragba borított.

Valahol belül mintha tepdesne apró cafatokra azt a fatyolt amit leleknek hívunk.

Nem tudom hova tenni az érzést, csak jobban fáj pillanatról pillanatra. Csak annyit kiabál a szívem hogy, "Nincs remény!?", "Nincs semmi megoldás!?", "Hiába tennék meg mindent érte!?".

Egyre jobban remeg a testem. Nem vagyok dühös, nem tudok az lenni. Rá semmiképp nem. Érzem, hogy valami kezd elszakadni bennem. Nem tudom mi az, csak hogy nagyon fáj. Mint akinek kicsúszik a talaj a lába alól. Akadozik a légzésem, egyre jobban csak kapkodom a levegőt mint aki épp víz alatt fuldoklik. Közben csak magam elé meredve a semmibe egyre jobban potyognak a könnyeim. Elnehezült a testem, s a lábaim remegését alig birom tartani. Közben a kezeim is remegni kezdenek. Újra ránézek a telefonra, ami mar le sötétült. Csak nézem percekig. Aztan ranyomok a gombra és felnyitom. Újra és újra olvasni kezdem az üzenetet. Nem tudom hova tenni, hisz nemrég még egymás karjaiban voltunk, talán boldogan. Vagy mégse!?

Nem kapok levegőt, elgyengültem. Remegni kezd a kezem. Lefogom, de nem segít. Megijedek, magamtól. Nem gondoltam volna hogy ilyen reakció is a felszínre jöhet. Csak jobban remeg, ahogy a lábam is. Neki dőlök a falnak, s az égre emelem tekintetem. A felhők csak úgy úsznak felettem mintha mi sem történt volna. De bizonyára történet valami. Különben nem lenne ez. Kiesik a telefon a kezemből, s nem kell több a lábamnak se. Amint puffan a telefon en is össze csuklok.

Tekintetem folyamat az eget pásztaza, hátha talál valami csillagot amiben kapaszkodhatnék, de nincs ott semmi. Körbe nézek, s azt látom hogy emberek jönnek mennek, de mellettem nem áll senki.

Egyszer kérdezted megéri-e? Azt valaszoltam, habár nem is voltam benne teljesen biztos hogy "Meg, nekem megéri.". Lehet, hogy nem latszik onnan fentről így a földön, de még ezek után sokkal biztosabb vagyok benne hogy "Igen, nekem te mindent megérsz. Minden fájdalmat, minden örömöt, minden egyes pillanatot és percet. Egyszerűen mindent meg ér az amit veled tölthetek. ". Azonban talán túl késő, mert túl kegyetlen a világ. Velünk és mindenki mással is. Bár tudnám mi rosszat tettem a világ ellen, hogy azzal büntet, hogy nem teljesedhet ki az ami most mindkettőnknek fáj. Bár lenne rá köztes megoldás. Bár keresnénk. Bár lennénk mindketten olyan erősek, hogy vállalnánk egymást.

Még mindig érzem az erintesed, az illatod, hallom a hangod, a nevetésed, s sehogy se megy ki a fejemből.

Nem akartalak szeretni, de meg történt, s ez ellen nem tudok már mit tenni. Sokkal fontosabb lettél, mint bárki más ezen a világon.

Szívem szakad bele, ha újra latlak szomorúan. Ígérem próbálok majd erős lenni és mosolyogni még akkor is ha a lelkem torka szakadtából üvölt és a szememből kialszik a fény, s arcomat folyamatosan könny zápor áztatja. Az arcom mosolyogni fog de a szemem soha többé nem lesz vidám. Talán csak akkor ha karjaid közé zársz és soha többé nem engedsz el. Ez lehetetlen lenne ebben a világban, tudom jól. Mégis minden jövőbeni fájdalmat vállalnék csak hogy a tiéd lehessek... 

Új termékek a Redbubble oldalamon.

 Had jegyezzem meg, hogy egy jó ideje nem posztoltam az úgy mondd áruházamba semmit. Azonban egy kis löketet adtak nekem az elmúlt hónapokban így valószínű sokkal aktívabb is leszek sok minden téren. remélhetőleg ezt az inspirációt meg tudom tartani az élet minden területén, de ennyit rólam. Még a végén túl sokat mondok amit talán nem kéne.
Nos jöjjenek a termékek:

1. Heart Flower
   Link: https://www.redbubble.com/i/ipad-skin/heart-flower-by-Norelia/107279778.MHP6F
   
   
   
   
   
   
2. Purple Star
   Link: https://www.redbubble.com/i/samsung-case/purple-star-by-Norelia/107279652.X4ZCI
   
   
   
   
   
   
3. Yellow Flower Spring
   Link: https://www.redbubble.com/i/coasters/yellow-flower-spring-by-Norelia/107279295.E5I3N
   
   
   
   
   
4. Orange Flower
   Link: https://www.redbubble.com/i/tote-bag/orange-flower-by-Norelia/107279511.A9G4R
   
   
   
   
   
5. Yellow Flowers
   Link: https://www.redbubble.com/i/samsung-case/yellow-flowers-by-Norelia/107278892.M63DJ
   leírás: Valamikor tavaly készült a kép egy dugóban állva Székesfehérvár közelében.
   
   
   
6. Yuky
   Link: https://www.redbubble.com/i/pin/Yuky-by-Norelia/107277157.NP9QY
   
   
   
   
   
   
7. Waterfront
   Link: https://www.redbubble.com/i/metal-print/waterfront-by-Norelia/107279965.1KJTX
   
   
   
   
   
   

Az unikornis szíve

 

 (a képet az instagram oldalon találtam)

Éjfél tájt járt az idő mikor kinn sétáltam az erdő szélén. A hold magasan járt és fényesen ragyogott, mellette a sok száz apró pici csillaggal. Néhol egy-egy felhő foszlány úszott a magasban. Csak a friss párás levegő és a növényeken megcsillanó esőcseppek árulkodtak a pár órája elsuhanó égverésnek. Szerettem a föld vizes illatát és ahogy az eső cseppek végigfutnak a kezemen ha a leveleket érintem. Csak ilyen esetekben lehettem önmagam ebben a kegyetlen világban, a természet legalább nem értet félre és nem bánt úgy mint az ember. A természet csak saját magát védi és családját amiért tisztelem és szeretem. Egészen felemelő érzés érezni ahogy a fák látszólag alig mozogva de élnek. Ez az élet teljesen más mint amit mi emberek megszoktunk. Csak zsákmányolunk, irigykedünk és bántunk, s pusztítjuk a környezetünket. Legalábbis már aki, én inkább segítek és élvezem az élményeket amiket ad. Az illatokat, az ehető növényeket, a fák és bokrok gyümölcseit és sorolhatnám.
Mikor épp lehajoltam megsimogatni egy alvó pitypangot hirtelen vörösbe ragyogott be az erdő pár pillanatra. Az égen megjelent valami ami a fák irányába zuhant. Alig tűnt el egy újabb villanás történt és ugyanarra felé zuhant bár ez kék színben látszott. Nem kellett sokat gondolkodom, azonnal bevetettem magam az erdő sűrűjébe. Lassan haladtam hallgatózva történik e valami. Nem tudtam mire számítsak, ha odaérek. A szél kissé megindult így a levelekről lecsúszkáló eső cseppek miatt átázott a ruhám ami miatt egyre lassabban tudtam haladni. Egyik bokor mögül léptem ki mikor egy őz rettegő tekintettel futott felém. Alig vett észre és csak nehezen állt meg előttem fél méterre és láttam a gyönyörű barna szemében, hogy valami nagy dolog történt. Általában meg szoktak ijedni az erdei lények tőlem, de ő csak a szemembe nézett bőgött egyet és elszaladt.
Ekkor mintha egy ló kétségbe esett nyerítése rázta meg az erdőt. Neki iramodtam a hang irányába ahogy haladtam előre egyre jobban láttam a két fényt. A kék fény mozgott míg a piros csak egy helyben pislákolt. hangtalanul közeledtem, hátha veszélyes lesz a helyzet.
Ahogy közelebb értem fáról fára egyre jobban kirajzolódott mi történt. Egy nagy fa tövében pislákolt a piros fény és valami szuszogó fájdalommal teli hangot hallottam. A kék fény egy gyönyörű fehér szárnyas lény szeméből áradt és testéből. A lélegzetem is megállt mikor megláttam a ló alakú szárnyas és szarvas lényt aki látszólag kétségbe esetten próbálja a piros fényt piszkálni.
Csoda szép élőlény, azonban a fájdalma amit az egész erdőt betöltötte vészjóslóan belemart a szívembe, így a látvány inkább mérhetetlenül szomorú lett. Közelebb lépkedtem és mikor megláttam a pislákoló piros fény gazdáját, a vér is megfagyott bennem. A kék szemű a szarvával bökdöste a másikat aki ugyanolyan volt mint ő csak erőtlenebb. Próbálta felkelteni, de csak megsebezte újra és újra amitől zaklatottan kezdett viselkedni. Mikor újra meg akarta bökni kirobbantam a bokrok mögül és kettejük közé kerültem. A szememből könny csordogált és úgy néztem bele a kék kristály szemébe, aki megijedt tőlem és a vállamba szúrta a szarvát.
Az ő fájdalma nagyobb volt az enyémnél és segíteni akartam, így hozzáértem a nyakához, hogy megpróbáljam megnyugtatni, de csattogtatta a fogát és üvöltve kihúzta szavát a vállamból és arrébb lépdelt. Földre rogytam és furcsálltam, hogy nem fáj a sebhely, csak az erőm szállt el és csupa vér lett a ruhám. Felnéztem rá és a meglepet kifejezése megijesztett. Hirtelen bizsergést éreztem a testemben és a csuklómon megjelent egy fonott piros csík legalább háromszor átfonva. A bőr fel izzott vörös fénnyel és a fekvő állat felé húzott valami láthatatlan erő ami végighúzott a földön.
Mivel ő is egy ló alakú élőlény vagyis egy egyszarvú. Egyenesen az orra elé kerültem és akkor vettem észre hogy a szarva vörösen izzott a szemével együtt. Ezen az éjszakán kapcsolódtunk össze örökre a társa hevessége miatt.
A szarvával irányította a kezem a testéhez és mikor hozzá értem éreztem hogy az energiám egy része átárad belé és begyógyulnak mindkettőnk sebei. Mikor az utolsó is begyógyult egy kristály szállt ki belőle és a tenyerem felett lebegett pár centivel. Magam sem tudom miért de mosolyogtam a kristályra és azt éreztem, hogy a lény átfogta a derekam gyengédebben és maga mellé húzott úgy hogy védelmezni tudjon. Közben csak a kristályt néztem aztán csak azt vettem észre hogy ő is azt nézi.
Pegazus oda csörtetett, dühösen nézett a földet kaparta és fújtatott, ránéztem és a fájdalom amit a szeretet ejtett sebet szívén hirtelen előtört, ahogy azt láttam a másikra nézett.
Vörösen felizzott védelmezőm szeme és egy morgással elkergette őt. Csak úgy repkedtek a sáros fű darabok ahogy vágtázva elrohant és felszállt a levegőbe. Szinte lelki szemeim előtt láttam ahogy a lelke sír és a kék apró fénypöttyök hullanak arra amerre járt.
Mágikus vére átjárta testem, és össze keveredett az enyémmel. Így képességei révén érezte vágyaimat és mindent ami velem kapcsolatos volt. Egy nagyobb vörös villanás után az unikornis eltűnt mellőlem és egy férfi jelent meg mellettem ugyanazzal a gyönyörű vörös csillogó szemekkel. Átölelt meg csókolta a nyakam és elöntött egy ismeretlen bizsergető érzés amit még sose éreztem. Észre se vettem hogy a kristály idő közben eltűnt. Mélyen a szemembe nézett az arcomhoz ért és megcsókolt. Meglepődtem, de jó érzés fogott el és viszonoztam a csókot. Hirtelen magához húzott és szorosan ölelt. Ott akkor és abban a pillanatban semmi sem érdekelt csak ő és hogy mindent megadjak neki amit csak kíván. Azon az éjszakán a sorsunk örökre összefonódott és eggyé váltunk és soha többé nem eresztettük el egymás lelkét, szívét és kezét.
A külvilág semmit nem látott azután az éjszaka után csak annyit milyen boldog vagyok nap mint nap vele hisz örökké velem maradt, többé soha nem voltam egyedül.

A szívünk kristályait együtt őrizzük azóta is szeretettel és sok törődéssel.

Érzelmek fogságában

(Ez egy kitalált érzelmes monológ lesz egy lány szemszögéből ahogy egy képekkel tele írt hosszú levél üzenetben mondja el érzéseit annak akit szeret. Néhány képet szúrok be a végére.)

"Kedvesemnek!

Lehet hogy ezzel totálisan meg utálsz, de muszáj leírnom, hogy emlékezzek rá és kiadjam magamból, hogy bele ne őrüljek a hiányodba. Álmomban sem gondoltam volna hogy ilyen mély és eltemetett érzéseket hozol a felszínre amit pont azért ástam el és rejtettem el szívem legmélyén, hogy ne tudjanak bántani. Lehetséges hogy én hibáztam azzal, hogy közel engedtelek a szívemhez, de makacsul betörtél és eltoltál magadtól végül.
Bevallom az elején még nem gondoltam teljesen komolynak és azt hittem csak ugratsz mindaddig míg teljesen felszínre nem törtek az érzéseid az első csók alkalmával. Furcsa érzés volt, belegondolva így utólag a testem olyan szinten válaszolt, amit akkor én sem értettem. Szinte teljesen beleremegtem abba a feltörő érzelem hullámba amit kiengedtél és olyan rég óta magadba zártál. Sose éreztem még ezt és elmagyarázni sem tudom most se még. Vagyis nem akarok hazudni hébe-hóba éreztem már hasonlót, de ilyen erősen még soha. Igazából magam sem értem miért engedtem meg neked, hogy hozzám érj. Lehetséges, hogy tudat alatt éreztem már akkor valamit. Nem tudom, olyan zavaros ez az egész.
Annak idején olyan erős érzelmi falat építettem, magam köré amit eddig senki sem tudott átlépni, de neked pont neked akiről sose gondoltam volna sikerült. Bár nem azonnal, de mikor mindig hozzáértél a falhoz megingott. mint mikor kilukaszt az ember egy buborékot, csak épp ez sokkal vastagabb volt.
Minden alkalommal mikor beszélgettünk vagy egy helyen voltunk törődtél azzal hogy én is ott vagyok és nem csak átnéztél rajtam mint sokan. Ez valamelyest örömmel töltött el és belementem a viccelődésbe. A legrosszabb napjaimon is sikerült felvidítanod.

Visszagondolva attól a csóktól a mai napig is megrándul néhány izmom. Volt vagy öt alkalom és mindegyiknél előjött ez az érzés. Az alkalom igazából nem is érdekes, mert ahányszor megtörtént mindig előjött és ennyiszer még senkinek... Mindegy is a lényeg hogy a testem válaszolt minden érintésedre és nem is akarja elfelejteni és ez minden alkalommal sírást idéz elő még akkor is ha nem akarom. Egyszerűen nem tudom vissza tuszkolni magamba az érzelmeket és csak úgy előtörnek a lehető legváratlanabb időben. Néha azt érzem, hogy totál egyedül maradtam, utólag rájöttem, hogy teljesen beléd szerettem, de későre jöttem rá még csak egyszer se öleltelek meg pedig vágytam rá, de nem mertem. Félve elmondtam neked mit sikerült elérned bennem. Kissé úgy gondolom, hogy néha kissé ilyesztő lehet, hogy az érzelmek viszonzásra találnak. Mivel nem lehetünk együtt hivatalosan, hiszen családod van akiket nem akarsz elveszíteni. Nem is kértem, hogy hagyd el őket. Csak annyira vágytam, hogy légy velem kicsit semmi mást. Hisz ki vagyok én, hogy közétek álljak?
Mondtad, hogy ne szeressek beléd, mert még nem szabad. Sajnos már túl késő lett és ezzel nem tudok mit csinálni. Nem tudom hova rakni és kikészít a tehetetlenség. Mondtál szörnyű és sajnálatos problémát ami ellen te se tehetsz semmit, és látom hogy szenvedsz amit teljes szívemből szeretném enyhíteni mert ha neked fáj az nekem is. Holott még az is kínoz, hogy velem lennél, de próbálod visszafogni magad és mindemellett a bűntudat is közre játszik. Bár lehetséges, hogy nem akarod hogy a jövőben nekem is fájjon.

Visszahúzódtál tőlem, mire bármit is viszonozni tudtam volna, de a körülményeket teljesen megértem. Azonban a szívemnek nem tudok parancsolni, folyamatosan azt mondja az agyam hogy elveszítettelek még mielőtt bármi is lehetett volna. Lehet jobb is így és igazad van mikor mondtad is hogy nehezebb lenne elválni, ha bármi is történt volna.
Szeretném, ha tudnád én hogy szenvedek. Nem volt nagy dolog mikor végre elmondtad mi is bánt és mardos belülről. Őrültem neki, de rettenetesen fáj, bár fizikai fájdalom lenne. De olyan mintha elraboltad volna a szívem amit soha többé nem kapnék vissza. Az sem segít sőt ront a helyzeten, hogy üzenetben teljesen el löksz magadtól szóban meg izzítod a remény lángját, hogy egyszer majd lehetünk együtt. Fölösleges és csak jobban fáj tőle, de nem érdekel nem tudlak kerülni.

Melletted, mosolygok és nevetek még kisírt szemmel is mert azt szereted. Holott nem csak a szemem sír hanem a lelkem is, bár magam sem tudom miért. Szóval csak ha melletted vagyok akkor vagyok vidám. Amint messzebb kerülök tőled már patakokban folyik a könny a szememből megállíthatatlanul. Pedig esküszöm próbálom visszafogni, de valamiért nem megy. Legszívesebben üvöltenék, de nem lehet.
Mivel nem áll le így próbálom jobban hergelni magam, hogy annyit sírjak, hogy utána már ne is tudjak, de még ez se teljes megoldás. Mert folyton eszembe jut mennyire boldog voltam azokban a pár percekben. Nagy nehezen szembejött velem egy zene szám amire először nagyon elsírtam magam. De már ha meghallom, nem sírok és ez haladás. A jövő kifürkészhetetlen és tudom, hogy remény mindig van mégse akarok ebbe kapaszkodni, nehogy a mélybe zuhanjak végül. Így is néha olyan érzésem van mint aki mindjárt megfullad. Teljesen egyedül érzem magam és ez nem fog változni. Próbáltam az alkoholba menekülni kicsit, de jobban felszínre hoz mindent. Hiába ittam az nem segít. Lehet az utolsó üzenetem kicsit túlzásba estem. Először nagyon úgy írtam, meg hogy úgy tűnjön hogy befolyásolni akarom a döntésedet így legalább háromszor átírtam. Mert nem akarlak befolyásolni és sose kérnék olyat senkitől, amit ő maga sem szeretne.
A lényeg, hogy megértem az indokot, csak a lelkem nem akarja, de majd letolom a torkán, ha kell neki ha nem. Mert muszáj lesz, nincs választásom mert szeretlek. S aki valóban szeret elenged ha el akarsz menni.

Ui.: Szeress te is úgy, hogy képes legyél elengedni a másik feled ha neki úgy a jobb. Engedj el te is."

Politika egyszerű emberi szemmel.

Választási év van. Oké, felfogtam, csak épp nem érdekel. Számomra annyira mindegy hogy ki ül abban a székben, hiszen úgyse látok semmi olyat ami nekem bármennyire is hasznos lenne. Persze biztosan vannak olyan kinyilvánulások amik többnyire megélhetésileg segítség vagy javít valamit a helyzeteken egy-egy családnál.

A köznépet viszont senki nem változtatja meg. Mindenki ugyanúgy áskálódik és bántja a másikat ahogy éppen nem szégyelli. A politikára van fogva jó sok bántalmazás a mai világban. Nem tudok elmenni már szó nélkül azokon a kommenteken amiket nap mint nap olvasok. Butábbnál butább emberektől akik azt sem veszik észre hogy a saját igazuk által milyen közhelyesen és sértően fogalmaznak és lenézik a másikat. Csupán azért mert nem egy nézetet vallanak. Az ilyen emberek igazán magukba nézhetnének, és rájöhetnének arra az alapvető dologra hogy a szó fegyver és nem csak dobálózni kellene vele mint majmok az ürülékükkel ismerkedés gyanánt.

Jó kissé közhelyesen fogalmaztam és durván az előbb, de már iszonyatosan felidegesít az a mérhetetlen ellenszenv amit a politika vált ki az emberekből. Véleménye mindenkinek van, csak az a különbség, hogyan tálaljuk. Nekem nagyon rossz nézni ahogy az emberek marják egymást. Azonban ha politika mentesen is felszólal valaki annak az embernek is neki mennek. Persze szemtől szemben senkinek nincs annyi bátorsága, hogy kultúráltan nekiálljon vitatkozni. Mert a vita, akárki akármit mond, szenvedélyessé válik és elszabadulnak az indulatok. Annyira tudom, hogy lesznek olyan emberek akik totálisan kiforgatják a szavaimat és valami mást látnak a dolgok mögé mint amire én gondolok, de akkor is ki kell írnom magamból mert már jó ideje érlelődik bennem ez az egész.

Minden ott kezdődött, hogy év eleje óta kb napi szinten tolja az arcomba a politikusokat minden egyes közösségi oldal. Persze kell vele foglalkozni oké, de azért nálam ez már kicsit túlzás. Lehet ezért lehet másért, de az egyik oldal sem szimpatikus. Sőt az egyik rosszabb ilyen téren mint a másik. Amikor napi szinten azt látom hogy ez így nem áll ki vitázni mert biztos lemosná a másik percek alatt. Jó az ő dolguk engem hagyjanak ki belőle. Persze a végeredményt mindenki megszívja. Csakhogy amíg a választásokkal és a kampányokkal vagyunk elfoglalva arról nincs ám hír, hogy mi történik a háttérben. Most képzeljük el hogy két éven keresztül napi huszonnégy órában csak a kapmányokkal és az emberek befolyásolásával vannak elfoglalva a "fejesek", és minden mást teljesen háttérbe szorítanak. Közben bejön egy háború egy kis gazdasági probléma és hol tart minden. Hogy újra lecsúszóban van az a bizonyos folyamatábra eredménye. Közben az emberek egymást marják, minden téren. Az emberek hangulata drasztikusan csökken és megváltozik az úgynevezett elfogadott normális állapoti szint. Aztán oda lyukadunk ki, hogy az emberek egyre butábbak és életképtelenebb állapotba kerülnek, depresszió, öngyilkos hajlam, folyamatos negatív hangulat, ingerültség és hasonlók formájában. No és nekem ez a jövőkép iszonyatosan nem tetszik, csakhogy egyre inkább ebbe az irányba haladunk észrevétlenül.

Lehet csak én vagyok túlságosan lelkizős típus és gondolok bele a dolgokba, bár nagy részben az is beletartozhat, hogy a saját bőrömön tapasztalom azt a mérhetetlen bizalmatlanságot, ellenszenvet, áskálódást, irigységet, félre értelmezéseket ami könnyen megy át fizikai és nem szellemi bántalmazásba. Ha kicsit megállunk a nagy rohanás közepette és körbenézünk, mi van körülöttünk észre lehet venni azt a rengetek fájdalmat a frusztrációt és egyebeket az emberek mozdulataiban és szemében. Mindezeket a politikai nézetének ellenszenvessége sokkal jobban kiélezi és csak plusz bántalmazási lehetőséget kínál fel embereknek.

Nap mint nap olvasom a politikai hír bejegyzések címeit és az alatta lévő hozzászólásokat amik miatt nagyon betelt a pohár nálam. Nem csinálunk semmit csak a politikusokat kritizáljuk, hogy mit és hogyan csinálnak vagy épp nem csinálnak valamit. Aztán ha hangot is adunk írásban a véleményünknek minket is kritizálni kezdek és egyszer csak azt vesszük észre, hogy egy véleményünk alatt nekünk ugrik vagy húsz ember és már nem kritizálnak hanem olyan szavakat használnak amik bántó jellegűek. Ezt rettenetesen szomorú látni.

Legyünk csak egy kicsit figyelmesebbek egymással és egymás iránt. Ne csak a rosszra koncentráljuk, inkább dolgozzunk azon együtt vagy külön, hogy mindenkinek jó legyen és javítsuk az életszínvonalat és ne csak arra várjunk hogy a mi problémáinkat valaki más oldja meg amit mi magunknak generáltunk.