Nehéz erről beszelni, mivel fogalmam sincs hogyan is fejezzem ki magam. Pár hete bukkantam rá talán egy rettenetesen nagy kihívásra, egy útra ami rengeteg ketely, szakadek es hegy övez az út során. Mintha kergetnek valakit aki itt ott felbukkan es boldogsagot csempész a szivembe. Nem is tudom hogy irhatnam le talan egy lelki támasz amit még nem kaphatok meg, csak nagy kuzdelem során. Tanacstalan vagyok bar setalok tovabb az uton, jol szakadekfelett kelek at egy faronkon hogy egy folyon gazolok át, megis megyek és megyek tovább még akkor is mikor hirtelen az erdőben setalva sötétbe vált felhomaly lesz enyhe kod kezd a labaimnal gomolyogni és fura felelmetes sötét karmos lenyek probalnak kinyulni felém es megsebezni. Nemelyik megsebez es megtorpant egy-egy percre vagy masodpercre, de megyek tovabb hisz ő vár az utam végén. Aki szeret, akivel boldog lehetek, akiért vallalnam a legveszelyesebb utakat, aki tamogat, aki ott van mellettem joban es rosszban ugyanúgy es nem kételkedik abban hogy igen ő az akivel leelnem a hátralévő életemet.
Egyenesen rettegek hogy az utamon egy demon úgy megkarmol hogy nem fogok tudni tovább menni vagy az út hirtelen elagazik másfelé. Erősnek kell lennem, hogy tartani tudjam a tempót hogy a demonok karcolasai hamar heggesedjenek be és ne rontsak el valami olyat ami vegzetes lehet.
Úgy érzem, miatta vagyis érte nagyon is erdemes küzdeni, es rettenetesen remelem, hogy ő is ugyanúgy kuzd a maga útján és demonaival ahogy én. Nehéz nagyon, de szem előtt kell tartanom, hogy ha boldog akarok lenni akkor folytatnom kell az utamat. Remelni tudom csak hogy tudok neki kszadni erőt,hogy folytassa a kuzdelmet és valamikor majd együtt kézen fogva atmaszunk minden akadályt mosolyogva néha egymástól várva a támaszt és az erőt. Hogy együtt mosolyogva setaljunk egy ösvényen jovab rosszban mig valamelyikük ösvénye teljesen megszűnik.
